Autómentés Pécel
Autómentés Pécel és környékén? Hívja a 024 autómentőt!
Pécel közvetlenül Budapest és Pest megye közigazgatási területeinek határán helyezkedik el, ebből adódóan egyre több a fővárosban dolgozó személy válassza lakhelyéül. A település mellett halad el a 31-es főút, egy kicsit messzebb pedig az M0-ás és az M31-es autópályák. Ebből kifolyólag jelentős forgalom halad keresztül a térségen, ami sajnos sok balesetet is eredményez. Ha meghibásodás érte autóját Pécelen vagy környékén, akkor keresse bátran a 024 Autómentő csapatát. A cég munkatársai jelentős munkatapasztalattal rendelkeznek, számtalan bajba jutott sofőrnek segítettek már az évek során. Modern felszereléssel és mentőjárművekkel dolgoznak, a hívást követően rövid időn belül kiérnek a helyszínre. Az év minden napján, éjjel és nappal is elérhetők, így szinte bármikor az ügyfelek rendelkezésére állnak. Bármilyen három tonnát meg nem haladó jármű mentésében és szállításában is segíteni tudnak!
Autómentés Pécel? Hívja a +3620 552-4953-as telefonszámot!
A 024 Autómentő szolgáltatásai:
- Autómentés Pécel
- Karambolos járművek elszállítása a helyszínről.
- Furgonmentés és szállítás.
- Félretankolás utáni gépjármű mentés.
- Kisbuszok és kisteherautók mentése.
- Terepjáró mentés és szállítás
- Tréleres autószállítás és mentés
Bízza az autómentést Pécel és térségében a 024 Autómentőre!